2015. december 29., kedd

Nem sok az alkotás mostanában....

ami kikerül a kezeim közül. 
Valahogy elfogytak az ötletek és azok is akiknek szívesen készítek sk. ajándékokat. 
Persze mindig akadnak kivételek :) 
Egyik kedves kolléganőmnek készült ez kisdoboz, melybe a kristálykáit, kövecskéit tarthatja. 
A mosolya alapján eltaláltam az ízlését:) 



Ez a minta kb. már 3-4 hónapja várta, hogy megtalálja a helyét. De csak nem jött az ihlet, hogy mi legyen vele. Aztán Andy kuckója , drága druszámhoz került egy Ikeás keretben , két "0 kalóriás szaloncukor" kíséretében :) És miért? Ahogy megláttam a "Hope" szót tudtam, hogy ez az övé lesz :) 


Az ünnepek csendben teltek, láb pihentetéssel és sok -sok alvással , tv nézéssel és sok-sok nyugalommal, szeretettel leli percekkel, ami már nagyon rám fért. 
És hogy mit hoz a jövő év? Még nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy sok-sok új élményt, alkotást és minden olyasmit amiben most kedvem lelem és boldoggá tesz. Mert leszálltam a kiárusított áruk polcáról : 


Tiszteld magad annyira, hogy otthagysz mindent, ami már nem szolgálja a javadat, nem tesz többé vagy BOLDOGGÁ! Ha nem szeretettel és tisztelettel bánnak Veled, akkor ellenőrizd az árcéduládat! Lehet, hogy leértékelted magad. TE mondod meg az embereknek, hogy mennyit érsz! Szállj le a kiárusított áruk polcáról és állj be az üveg mögé, ahol az értékes árukat tartják! 
                                                                          Gregg Braden


Ha addig nem jönnék, akkor minden kedves olvasómnak (már aki kitartott mellettem ) 

Nagyon boldog, sikerekben gazdag boldog új évet kívánok! 

2015. december 5., szombat

És eljött ennek az ideje is ....

edzőterembe fogok járni,mert megállt a tudományom.
8,7 kg lement rólam úgy július óta, de itt megálltam.
Az egy dolog, hogy megálltam, mert a kajálásom nem éppen jó, de a formám sem úgy alakul, ahogy én szeretném.
Az itthoni edzés folytatáshoz nincs kedvem,mert a 2kg-os  súlyzó már kevés , de nem akarok komplett edzőtermet berendezni , ezért nem is fogok nagyobb súlyzókat venni.
Arról nem beszélve, hogy szakember tanácsát szeretném kikérni, hogy nyárra olyan legyek, mint amit megálmodtam magamnak.
Milyen is ?
A hasam legalább fele akkora legyen mint most, legyen minden kar és hát izmomon  látható legyen , hogy munkára lettek fogva és a combom is legyen sokkal vékonyabb  és a fenekem legyen keményebb, mint most. Éssssss LÁTSZODJÉK A "SÓTARTÓM".


Nem is vágyom sokra,na de hol a nyár még ??????


2015. november 25., szerda

Ma esti (nem bájos) dolgaim....

Mint tudjátok egy ideje életmód váltásba kezdtem.Szép lassan áttértem a sok mozgásra és a jó, tiszta étkezésekre ( csak amit magam készítettem azt ettem, no cukor, no fehér liszt, no tej, no felvágottak)
Szeptemberben és október 3. hetéig  teljesen betartottam a magamnak szabott gátakat(?).
Kitisztult az arcom, eltűntek a pöttyeim a testemről, normális volt az emésztésem,ragyogtam és tele voltam energiával. Leszoktam a kávéról és nem mellékesen megszabadultam 5 kg-tól.
Gondoltam leszek olyan f@a csaj, hogy letesztelem milyen is, amikor visszatérünk a régi rossz étkezési szokásainkhoz.
Ja nem .....
Mert tudtam, hogy nagy ünneplések vannak kilátásban, úgy döntöttem, hogy kb.4 hétre kimentő adok magamnak és habzsi-dözsi.
Szépen visszatértem a régi étkezési szokásokhoz. Cukor, liszt, zabálás hegyek, tej és tejtermékek ...
Eredmény:
Hála nem híztam semmit se vissza, de !!!!
Az arcom ,mint egy tininek, tele pattanásokkal ,a testemen is fel-fel fedezek egy-egy pöttyöt.
Az , hogy nem híztam vissza, bizonyára a megváltozott emésztésemnek köszönhető. Az e heti állapotot úgy jellemezném, hogy fostalicska  kaotikus.
Sokszor futok itthon rövid távot, annak reményében, hogy nem maradok szégyenben egy vonalkódos fehérneművel. Néha gázos szitukba keveredek és a hasamból feltörő "örömódák", amiket a belső szerveim adnak, ha megküzdenek egy -egy elfogyasztott kajával valahogy nekem nem okoznak boldogságot.
Az epém is szórakozik, sokszor érzem , hogy nincs rendben. A hasam minden egyes héttel , ahogy telt az idő, egyre nagyobb, felfújtabb, de erre csak ma jöttem rá igazán, amikor a nadrágomat vettem fel és a nagy tükör előtt tollászkodtam, amit nem szoktam, mert nem szeretem magam látni, se ruhába, se ruha nélkül meg pláne nem...
És a legszörnyűbb, hogy nagyon nehezen szánom magam rá az itthoni edzésekre.

Itt jön a jogos kérdés, de ha ennyire rosszul kezdtem érzem magam, akkor miért nem tértem vissza a "jó útra".
A válasz egyszerű is, meg nem is.
Annyira rosszul még nem éreztem magam, mint ahova eljutottam rövid időn belül ma este.
Annyira hangosan még nem morgott a gyomrom, mint ma este.
És talán annyira gyorsan még nem kellett futnom eddig, mint ma este.
És annyira még nem utáltam magam, mint ma este.
És soha ilyen gyorsan nem döntöttem el , hogy újra életmódot váltok, mint ma este....

Új nap , új(?) élet :)))


2015. november 18., szerda

Tavaszi bezsongás .....

Csandi féle verzióba ...novemberbe :D 
Olyan szinten be vagyok zsongva, mint anno megboldogult lánykoromba, álmodoztam , szövögettem óriási terveimet és képes voltam szerelembe esni, akár egy pohár tejbe is ...
Azóta eltelt jó pár év és idén már a tavaszi is elmúlt, nem kicsit, és most nem tudom minek köszönhetem, de megint ott tartok, ahol anno ifjú koromba...
Igaz, a szerelem tárgya mostanság táska, ruha,cipő...... vagy egy futópad....  
A tervek pedig sokkal inkább kivitelezhetők, nem arról szólnak, hogyan fogom felfedezni Amerikát egy hátizsákkal , vagy esetlegesen hogyan leszek híres író....
Pusztán arról álmodozom, hogy egyszer minden megkezdett dolgom végére érek,lesz egy ház, amiben van egy hobbi szoba, amiben egész nap csak alkotok ezerrel ,mindenki azt fogja rólam mondani -gondolni, hogy milyen f@a csaj vagyok ,esetleg híres blogger leszek :D 
Szóval a  zsongásom következménye, hogy talán egyik-másik  álmom  valóra válik....
Egy-két eddig be nem fejezett dolgomat végre befejeztem.
Hétfőn ezt a kis neszit , persze, hogy  cicafej van rajta, és másnap már egy cica tulajdonoshoz is került , így nem a hobbiszobámba foglalja a helyet. Yuuuhééé !!

                           

Ma a munkahelyi határidőnaplómra varrtam egy borítót.Azt a hímzést használtam fel, ami már  jó ideje pihent a kosaramba.
Hát nem lett teljesen tökéletes a farmer anyagok különböző száliránya miatt, de nekem nagyon tetszik.Kell ennél több? 


És ma ezt dobta a munkahelyemen az italautomata : 


                                                 
Minden álmom így teljesüljön :) 

2015. november 17., kedd

Zs, mint zsebelem a dicséreteket

Ma a farmerszoknyámba mentem dolgozni.Megdicsértek. Nem is egy ember.
Én meg bezsebeltem, a dicséretet.

Ma több ismerősömmel is összefutottam , akikkel nem minden nap találkozom.
És jól esett, hogy megdicsértek, hogy milyen jól nézek ki, nem fog rajtam az idő, stb.
Én meg bezsebeltem a dicséretet.

Itthon nagyon  nehezen szántam rá magam a tornára, mert nem tudtam, hogy mire is edzek.
Aztán a végén csak összejött az a fránya 1 óra mozgás.
Péntek Enikő, egy kis Zuzka és jó 10 perc nyújtás, hogy ne csak szép de rugalmas és hajlékony legyek.
Miután mindennel végzetem, fogtam magam és ...bezsebeltem magamtól egy dicséretet, hogy milyen ügyes kislány vagyok, csak megcsináltam és tornáztam és úgy alapból is ma dicséret zsebelős napom van :)

2015. november 15., vasárnap

T, mint ba@a meg, tanulni kell

Keveset írok mostanság a zegyetemről.
Kerülöm is rendesen...vagy rendetlenül.
De azért lassan itt vannak a vizsgák.
December 15-én kettőből megyek, aztán dec.18-án is nyomok egy laza vizsgát, és hogy minden rendbe legyen még karácsony előtt gyorsan leteszek még egy vizsgát ...
Aztán szeva, erre az évre. Erre a laza szemeszterre annyira nem tudok mit mondjak.
Rühellem...
De amit egyszer elkezdtem, azt be is fejezem ......


2015. november 13., péntek

M ,mint majdnem gyúrtam wazzzeee

Az úgy volt, hogy megígértem kolléganőmnek, hogy egyszer elmegyek vele abba a kondi terembe, ahova ő jár edzeni. Na, ma volt az egyszer napja.
Reggel gyalogoltam a melóba és közben eldöntöttem, hogy ma aztán kigyúrom magam, mint a zállat.
Futópad, ellipszistréner, súlyok és cccöööööö, durranjatok izmok  ...
És hát a zizomépítéshez enerdzsi kell, csakis ezért Szilvia napi sütikből jól begyűjtöttem a délelőtt folyamán a ledolgozni valót. Na, nem mintha nem lenne rajtam, ledolgozni való , de fő a biztonság.
Feszítettem egész nap, hogy na én ma gyúrni megyek wazzeee.

Megérkeztünk a terembe.Öltözés és irány a gyúrás hegyek...

Felpattantunk a futópadokra és elkezdtünk bemelegítés gyanánt egy kicsit mocorogni.
Velem szembe egy-két emberke gyúrt, mint a zállat, patakokba folyt a zizzadság, nőttek a zizmok.
Kapásból kiszúrtam egy Gyurmagyurit, aki nem tudom mit csinált. A kétkezes rúd egyik oldalán volt 3 nagy tárcsa, a másik végén semmi. Gyurmagyuri két kezével fogta a tárcsás oldalon a  rudat,  azon fele, ahol semmi nem leledzett, a pasi két lába között és rángatta az egész szerkezetet. Nem tudom , hogy mit képzelt , hogy mi is került a kezébe, de számomra olyan volt, mintha éppen nagyon jól érezte volna magát ..vártam a beteljesülést, de csak nem jött, pedig aztán nagyon oda tette magát....
Jobbnak láttam , ha keresek valami más nézni valót.
És bevallom akadt, nem is kevés.
Ahogy ott sétafikáltam  loholtam , mint a zállat  a futópadon, és a terembe egyre nőtt a tesztoszteronszint a sok újonnan érkező férfi miatt rájöttem, hogy mire is hasonlít a szituássszion ...
Tisztára, mintha egy húsos pult előtt álltam volna.
Inak, izmok, színhús,formás combok, zsírosabb hasaalják,
Csak éppen a húsboltban nem szoktak pislogni, izzadni  az inak, izmok, színhúsok ...ja és tetoválva se vannak ...na jó néha egy-egy disznó alkatrészen látni lehet egy- egy hatósági pecsétet ....
Nem volt jó érzés, de lehet, hogy csak azért, mert sok éven keresztül nem ettem húst.
A nagy elmélkedésből kolléganőm zökkentett ki. Megkérdezte, hogy 1 percet futok vele.
Én? Hol? Mikor? Jajj, én nem tudok ám olyant ...

És bakker tudtam ... Florence Griffith-Joyne -nak éreztem magam azalatt a néhány másodperc alatt....
huu de menő vagyok ...voltam ...levegőt alig kapok ..
jaj mindjárt meghalok....bakker, állítások meg a világot ...
futok, már vagy 1 órája egyfolytában.....ja csak 75 másodperce ...jóvannna, mára ennyi....

Kolleginám még meg akart mutatni néhány "gyúrósgépet" működés közben,de ....
Na itt bejött a defektes csandizmusom.
Ha nekem ott abban a zsúfolt , levegőtlen, sok ember által leizzadt géphez hozzá kellett volna nyúlnom, tuti, hogy kifekszem vagy elsírom magam. 

Így aztán egy kis lábnyújtás után, nemes egyszerűséggel leléptem....
De a szívem egy darabját elrabolt a futópad...

Így eset meg , hogy majdnem gyúrtam .....
Futni akarok....sokat ...

2015. november 7., szombat

B, mint boldog vagy B, mint badarság ?

Ritkán írok, mert úgy gondolom, hogy semmi érdekes nem történik mostanság.
Aztán most hogy jobban átgondoltam, badarság, hiszen zajlik az élet körülöttem. 
Új élmények, új kihívások és olyan megélések történnek velem, ami számomra leírhatatlan és talán ezért sem írtam erről a blogba.
Munkahelyemen új feladatok, kihívások, új fajta kapcsolatok.

Két hete itthon járt a nővérem, jó volt találkozni vele ,csak azt sajnálom,hogy nem készítettünk egy fotót sem.Szerintem nincs is közös képünk, mert mind a ketten a kövérségünkkel vagyunk elfoglalva.
Így viszont nem lesz rólunk emlék az utókornak...
És mi van akkor ha kövérek vagyunk, akkor már nem is vagyunk megörökíthetők? 
Badarság.
Úgyhogy legközelebb készülj tesó , nyomatom a képeket ezerrel :)  
Boldogság lesz újra átélni a pillanatokat :) 

Múlt hétvégén Pesten jártam a Decathlon Fitt Arénán.Kolléganőmmel  Péntek Enikő tornájára vártunk a legjobban, mind a két edzést végig nyomattuk :) 
(Ezen a linken megtekinthető vagyok, amit égetem a zsírt , a 2.sorba bal oldalon : 
https://www.youtube.com/watch?v=clkNxPQiCng&feature=youtu.be ) 

Féltem, hogy nem fogom bírni az edzést, micsoda badarság ...csináltam, ahogy tudtam és egyre boldogabb voltam, mert csak úgy termeltem a bóóódogság hormont :)
                                      
                                                     Ennyi mindent hörcsögöltem be:)     
                                           
Vettem magamnak egy edző nacit, nőcist, mert hát naaaa :) Ma fel is avattam. Hú, de jól ment benne a torna. Jó tudom az badarság, hogy azért ment jól,mert új a naci, egyszerűen jól esett a mozgás és rengeteget fejlődtem az utóbbi időben .....
Bizonyára a napi 3,8-7,6 km gyaloglás is közrejátszik a fejlődésembe, de aki sajnálja a pénz buszbérletre, az gyalogoljon és fejlődjön :) 

Boldog vagyok, mert a héten volt a születésnapom:) A kolléganőimtől rengeteg ajándékot kaptam:) Boldogság:) 
Elgondolkodtam, hogy megérdemlem ezt a sok kedvességet? Badarság..
Ha nem érdemelném meg, akkor nem kaptam volna "orhideját", cikláment , csokit, fincsi teát és sok -sok puszikát, kedves szavakat :) 
És, hogy bebizonyítsam, hogy lassan csak megszeretem magam úgy , ahogy vagyok Doriánt megkértem, hogy készítsem egy képet a 44 éves Önmagamról.
És meg kell , hogy mondjam, nem is olyan szörnyű az,amit látok, vagy csak szemüveget kellene viselnem??? 
Badarság? 
Rátok bízom :) 


A boldogsághoz nem vezet út.
Az út maga a boldogság.


2015. október 16., péntek

Hát ezeket hoztam össze ...

 Mert hát kellett Doriánnak egy tolltartó :)

És hogy kevesebb legyen a hobbiszobába a soha be nem fejezett darab , 3 db neszesszer is befejeztem.Lassan csak a dolgok végére érek, nagyon lassan, de mint tudjuk , jó munkához idő kell...sok ...nagyon sok :) 

És csak hogy látszódjék, hogy komolyan veszem a német nyelv tanulást :D 

2015. október 10., szombat

Ha minden igaz, akkor végre holnap lesz időm egy kicsit varrni

Doriánnak kell egy tolltartót összehoznom és van egy pár javítani valóm is.
Komolyan mondom, már azt sem tudom, hogyan kell kézműveskedni....
Szőrnyű!!!!

2015. október 3., szombat

Én nem is tudom mire megy el az időm ...

de valahogy soha nem érem utol magam.

forrás :internet google

És bizony már október van :) 
Doriánnak, úgy tűnik nagyon bejön az új iskola, barátokra lelt, alig gépezik már, programokra jár. sport eseményeken vesz részt és alapból jól érzi magát.  Elmondhatom, hogy végre, olyan igazi kamaszfiú.
Nekem is megkezdődött a suli, újra van német is és hát a házi munka is az én feladatom itthon.
Közben próbálom átformálni magam, nem csak testileg, de lelkileg is.


-6,5 kg a két kép között a különbség. Na most már én is látom a változást. Azért azt sajnálom, hogy nem tudok HOT IRON-ra járni, de elfogadtam a tényt.
Helyett naponta biciklivel járok munkába és amíg az idő engedi keddenként lépcsős edzést fogunk tartani a kolléganőmmel. 411 lépcső lefelé, kis kocogás a 100-as útig és irány vissza. És szerintem hihetetlen, de felfelé is csak 411 lépcső van, pedig vagy 800-nak tűnik....



Ez a művelet összesen 24 percet vett el az életemből. Aztán haza tekerés és izzadás volt ezerrel.
Nem leöntöttek, hanem kiizzadtam ezt magamból .


Ebben benne van minden erőm, idegességem, feszültségem.
Megfogadtam, hogy elengedem a fülem mellett a "Könnyű neked!""Persze, mert te ezt megteheted!" és az új kedvencem " Ha neked is egyedül kellene háztartást vezetned, suliba járnod, akkor nem ugri-bugrálnál te sem, mert nem lenne időd semmire sem!"
No comment.
Mindenkinek arra van ideje , amire akarja, hogy legyen.Reggel 5-kor keltem és nem rég fejeztem be a házimunkát ( Reggel vasaltam, közben a falra rögzített papíromról olvastam és memorizáltam a német szavakat. Utána boltba mentünk, ebédet készítettem, mosogattam, megpucoltam a nappali ablakát, a konyhába takarítottam,konyhaablakot pucoltam , felporszívóztam.letörölgettem)
És most lett 30 percem, hogy neki álljak egy kis tornának, mert ma bizony elég sokat ettem, és nem tudnék nyugodt lelkiismerettel ágyba bújni, ha nem dolgoznék le jó pár kalóriát magamról.....

Gyorsan be is fejezem a mondandómat és megyek égetni a kalóriákat :) Aztán alszom gyorsan sokat , mert reggel 8-tól a szokásos 25-30 km bicózás jön.
Lehet követni a példámat, aztán ér osztani az észt :)

2015. szeptember 18., péntek

Bakker , állítsátok meg az időt !

Már 1 éve vagyok az új munkahelyemen! 1 éve !! Hát hova rohan ez az idő??
2014.szeptember 15. óta erősítem a SCS csapatát , és még mindig azt mondom, hogy az életem eddigi legjobb döntése volt, hogy a Magyar Államkincstárat és vele az állami szférát otthagytam.
Tízszeres  erővel kapom vissza a befektetett munkám, ami a mai világban nem kis dolog szerintem.
Ritkán vannak olyan napok, amikor úgy érzem, hogy nem élem túl a napot.Általában ez a "napnemtúlélős" érzés pénteken délután úgy 2 óra után szokott bekövetkezni , nem is értem, hogy miért :D

                                                               képforrása:innen


(Csandi erősen gondolkodik, hogy csak neki vannak ilyen érzései szmájli)


2015. szeptember 17., csütörtök

Eddig minden oké :)

Dorián már a 3 hetet nyomja a tatai Színes iskolában.
És kinyílt a gyerekem!Mesél, éli az életét.Jó kedvű és néha egészen sokat eszik :)
Érdekes, hogy ebben az iskolában mindig történik valami, nem úgy ,mint a régiben , ahol a legtöbbször arra a kérdésemre, hogy mi történt a suliba  az volt a válasz, hogy semmi.
Az első két hétben nem volt tanulás, csak egymás megismerése , elfogadása volt a feladat. (kell is az elfogadás, mert ahány gyerek annyi fajta) Táboroztak két napot, ahol a felelősség vállalása volt a fő cél kitűzés.Nem volt takaródó, nem volt ébresztő, mindössze annyi volt kikötve, hogy reggel 9-kor mindenkinek feladat megoldásra alkalmas állapotban kellett megjelennie a kijelölt helyen.Ha ez nem jött össze, akkor fel kellett vállalni, hogy miért is nem jött össze a dolog.

Most az egyezkedés szakaszában vannak.
Hogy min egyezkednek?Hát például azon, hogy rajzból ki milyen csoportba akar kerülni.
Variációk :
1.Nem szeretne rajzolni, mert úgy érzi nem tud és nem is érdekli
2. nem tud, de megpróbálja
3. Szeret is és tud is rajzolni.

Aki nem szeretne rajzolni, az valami művészettörténeti dologgal vagy valami a képzőművészeti dologgal szerezheti meg a kredit pontjait.
Mert , igen kérem , jól írtam a gyerek, mint az egyetemisták , kredit pontokat fog szeretni.

Dorián német nyelvből nem kívánta megírni a tesztet, amit felkínáltak neki, hogy magasabb szinten folytassa a tanulmányait, mert mint mondta , nem biztos a tudásában és ráfér az ismétlés.Hát akkor ismételjen :)

Angolból viszont az emelt szinte került be, mert jól megírta a teszteket.

Egyenlőre magyar és történelem tanulás van még ebben a 4 hetes periódusban , aztán jön a következő és ott már befigyelnek azok a tantárgyak, amik miatt a végén itt kötöttünk ki..
Kíváncsian várom a fejleményeket.

Remélem most már tényleg megtalálja a helyét a gyerekem és kijön belőle minden düh, dac, jóság, okosság ...
És boldog lesz , illetve még boldogabb :)




2015. szeptember 9., szerda

Sárkány volt a sárkányhajón....

Ennek is vége .. Kár....
Én aztán mindent megtettem a cél érdekében.....Volt amikor ennyi kalóriát égettem el egy edzésen és az oda és hazajutás alatt  ....igaz kellett is 1,5 nap mire helyre jöttem , nem érzetem magam hullának.


Az arcom mindent elmond ...


Itt jöttem rá, hogy ha lecserélem a vizes cipőt egy szárazra és még zoknit is húzok a lábamra, akkor annak ellenére, hogy vizes rajtam minden cucc, nem fogok fázni a 16-18 fokba ... Még jó , hogy a nap több mint felén túl voltunk :D 


Bemelegítés után , jött az evezés ......



Nem volt valami szép idő , de legalább nem eset az eső ....


 A csapatunk :) 200 méteres futamok előtt ....



És a 2000m táv után, már csak ennyire futotta ..Látni sem akartuk a tavat, hajót , evezőt, ellenfelet  :) 


Jövőre folytatás következik :) Hajrá SaminÁsz-ok :) 


2015. augusztus 29., szombat

Kis nyugalom jön...talán

Már rég óta terveztem , hogy megírom ezt a bejegyzést, de aztán csak nem tettem, de most itt az ideje azt hiszem.
Szóval kezdem az elején.
Dorián két éve elkezdte a gimnáziumot tatabányán. Nulladik évfolyam+4 év , emelt szintű nyelv oktatás , két nyelven, angol és német.
A nulladik évfolyamot sikeresen teljesítette, aztán a 9.évfolyamon elvérzett rendesen a gyerek.
Félévkor egy maratoni 3 órás szülői értekezleten kérdeztem az osztályfőnökét, hogy elvigyem a gyereket az iskolából, mert úgy érzem , hogy a gyerekből nem tud kijönni az a tudás, ami meg van benne. Nemleges választ kaptam, megnyugtatott az osztályfőnök,hogy nincs semmi baj Doriánnal , csak LUSTA, amúgy csupa szív, nagyon jó lelkű, illemtudó,közösségi gyerek, önálló nézetekkel rendelkezik és nagyon széles látókörű kiskrapek a fiam.Na, majd Ő aztán kihozza a gyerekből, amit csak lehet , és majd ő megmutatja a nagy világnak, meg nekünk, hogy a pedagógia micsoda csodákra képes.
De valahogy nem jött a "csoda"Egyre jobban szétesett a gyerek, hiába próbáltunk meg hatni rá, hiába alkalmaztunk "terrort", a gyerek tanulásra fordított ideje nem igazán nőtt meg, és egyre jobban látszott rajta, hogy elhiszi, hogy ő egy LUSTA , anyaszomorító briganti.
Azért az utolsó dolgozatokra komoly 1-2 órás felkészüléssel tanult, sőt az év végi házi vizsgákra is tanult egy pár órát. És minden tantárgyból sikerültek is a dolgozatok, az év végi vizsgákat is megcsinálta. De ez kevésnek bizonyult, bukás lett a vége
Tanárai szerint nem az utolsó két dolgozatra kell tanulni, így aztán évismétlésre bukott.
Na ekkor kezdődött , a mi legyen a gyerekkel téma náluk.
Gyerek szeretett volna maradni az iskolában, mert egy épületben maradhat azokkal a gyerekekkel , akikkel két évet együtt járt és akik a barátai lettek.
Én meg szerettem volna, ha találok valami megoldást, mert minek járjon egy olyan iskolába, ahova nem való, mert nem tud azonosulni a nevelési elvekkel , a követelményekkel.
Viszont tudtam és tudom is, hogy képes lazán elvégezni egy gimnáziumot...
Az a gyerek , aki 6. osztályig  matek versenyekre járt, aztán meg történelem versenyeken első helyeket szerzett, minimális tanulás mellett csak úgy ragadt rá a német nyelv, amit még nem is kedvelt annyira, mint ahogy elképzelte, na az a gyerek nem érdemli meg, hogy 8 általánost végezzen.
Itt felmerül a kérdés, hogy miért nem tanul valami szakmát.
Erre csak annyi a összefoglaló válasz, mert nem tudja, hogy mit is akarna tanulni, saját szavaival : Mit is tanuljak, amikor lehet hogy két hétig az autószerelés érdekelne, aztán meg pék akarnék lenni, a végén meg informatikus....Nem is tudom, hogy mi akarok.....
Végül is arra jutottunk vele közösen , hogy nem marad a gimnáziumba,keresünk egy másik iskolát.
Részemről az volt az  elvárás az új sulival kapcsolatba, hogy nem legyen olyan messze, hogy koleszos legyen a gyerek és kis létszámú osztályok legyenek.
Végül is sikerült sulit találnunk neki. Tatára fog járni a fiatal ember, egy alapítványi iskolába.
17 vannak az osztályba, fiúk lányok vegyesen. Modul rendszerben tanulnak, 4 hetente beszámolási kötelezettségeik vannak a tantárgycsoportokból.Személyiség központú a suli. A legfontosabb, hogy a gyerekből kihozzák azt, ami benne van.


És tagadják, hogy van LUSTA gyerek, nincs olyan, hogy azért nem tanul, mert LUSTA.
Szóval nagy út előtt állunk, de végre tudjuk, hogy van más út is , mint amin eddig jártunk.
Kíváncsian várom a folytatást, mert számunkra is nagy újdonság lesz, hiszen a 2 nagy lányunk a megszokott úton jutott el oda , ahol most tartanak.....
Lehet más szerint hülyeség, de úgy gondolom, hogy a fiamnak szánt  különleges neve megalapozta, hogy maga a gyerek is különleges legyen...
Különleges és nem hülye !!!
De tőlem, akár nevezhetik hülyének is, mert hülyének lenni jó!!!!



2015. augusztus 20., csütörtök

Ég a fejem rendesen.....


Előző bejegyzésemben írtam, hogy majd aztán most már idő milliomos leszek ezerrel...
Hát nem jött össze...
Csak tudnám, miért nincs soha időm semmire se, pedig szabin vagyok már 13.-a  óta ...
Talán azért nincs időm, mert sütöttem?

Vagy mert minden másnap tornázom , igaz itthon ,mert kicsit zavaros a helyzetem. Nem tudok Hot Iron edzésre járni, csak péntekenként(persze mikor maradt el a pénteki edzés , persze, hogy most amikor nagyon ráértem volna Hot Iron-ozni)
És miért nem tudok edzésre járni? Mert cégünk egy másik céggel közösen benevezett egy sárkányhajó versenyre. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha leírom,hogy Csandi is ott lesz a versenyen.. És nem a sárkányt fogom alakítani, sőt nem is a hajót ,  nem ám... Én is evezek , keményen és kitartóan, mint a többi 17 emberke,egy kormányos és egy dobos alkotja a csapatot.... Igaz még nem volt olyan edzés, ahol minden ott lettünk volna, hiába , nyaralás van ezerrel mindenkinél ,  annál aki megteheti.
Heti két edzés , kinyírós , de nagyon -nagyon élveztem az edzéseket, amin eddig részt vettem. 

Aztán lehet, hogy a napi harcok a vasalni valóval is elveszik az időm..
Szeretnék vasalni, de Kiskötsög szerint nem a legjobb elfoglaltság, nézzem inkább őt.
És hódoljak neki,takarítsak utána, és legyek a játszópajtása is. És természetesen amikor őméltósága éjjel akar nagyon ébren lenni, akkor én is nagyon akarjak ébren lenni .... 

Aztán talán azért sincs időm kézi munkázni, mert vasárnaponként reggel  komoly 20-25 km-t tekerek Tatabánya-Tata-tatai tókör -Tatabánya távolságban , néha befigyel még egy laza  Cseke-tó kör is ....
És közben azért van időm arra is, hogy ilyen csodás fákat  tujákat fotózzak.

És talán azért sem volt időm kézi munkázni, mert ma Anyukámmal nagy gazolásban voltunk. A pár napos esőzés nem kicsit tette gazossá a kertet.
Aztán meg úgy éreztem nem mozogtam eleget és gyorsan letoltam egy 45 perces tornát, elégetve vele egy kis  adag kalóriát és remélem begyűjtöttem egy a zizomlázat is mert már rég óta nem éreztem , hogy milyen jó is az, amikor a testünk figyelmeztet, hogy jó kis intenzív mozgás volt előzőleg .

És nem akarom mentegetni magam, pedig de .......
A szabim alatt  rendbe tettem a kamrám, kivasaltam egy halom cuccot, eljutottam Győrbe a kiffiammal és Zével. És életem egyik  csodáját éltem meg az Árkádba.Találtam olyan nadrágot, ami hosszra jó volt a gyerekre, de SZŰK!!! volt neki. Ez nagy szó , ha a gyerek paramétereit nézzük , Dorián 185cm magas és már van olyan 53 kg is, de lehet hogy még csak 52 kg. Szóval elő a képzelő erővel .......

És azt hiszem , aki végig kitartóan elolvasta a bejegyzésem, az most azt mondja, hogy persze, hogy nincs időm kézi munkázni, ha állandóan pörgök,mint a villanyóra.....
Na de már nagyon bennem van a hímezhetnék, úgy hogy azt hiszem "villanyoltás" lesz :) 

2015. augusztus 1., szombat

Jajjjj, hol voltam én eddig ????



Nem hittem, hogy valaha is így elfogom hanyagolni a blogom......
Már augusztus van és majd egy hónapja nem írtam semmit sem :( 
Mentségemre szolgáljon, hogy semmi érdekes nem történik velem lassan egy hónapja....
De ma reggelre arra keltem, hogy hiányzik a kézműveskedés, alkotás.
Nincs mese időt kell találnom rá és fogok is találni ....
Most heti 3x Hot Iron edzés , kétszer 1,5 óra német, itthon egy torna és vasárnaponként Tatabánya-Tata-tatai tókör-Tatabánya bicótúra kb 26-27 km-háztól házig .... 
Jövő héttől lecsökken a heti Hot Iron edzéseim száma, mert a terem ahova járok új óra rendet vezetett be és nekem a szerdai 5 órás edzés nem jó, mert akkor még intenzíven nyomom a németet a tanfolyáson. 
Persze nem fogok eltunyulni, mert szép lassan letöltöttem egy csomó intervall és egyéb edzést itthonra , azok meg csak 15-20 percesek , így akár 50 percet is nyerhetek az időmből...
50 perc meg hajjjajjj, de sok idő :) 
Szóval újra töltöm a csandizmust :) 

Sziahelloújra:) 


2015. július 4., szombat

Zárva a zegyetem :)

vége a II. szemeszternek. És ez hála  igen csak jól sikerült :)
 Oké , nekem ez csak a másfelediknek, de lesz ez még jobb is :)
Szeptemberben kb. 3 tantárggyal megyek tovább a többiekkel , mert hát nem tudok többet felvenni.
Aztán januárba belecsapok a lecsóba és lazán 10-12 tantárggyal haladhatok ...
Szeretem a kihívásokat, na de ennyire???
Na ez a csandizmus :)

30.

Tegnap voltam a 30. HOT IRON edzésemen. Alakulgatok, de nagyon lassan, mert a kajálással vannak gondok, és nem is kicsit.....
A képek az első edzés előtt és a 29. edzéskor készültek. Nézegetem őket és furcsa, mert ha bele nézek a tükörbe én semmi változást nem veszek észre, de ha a képeket egymás mellé teszem, akkor azért látok egy pár változást. Látom, hogy a hurkáim máshogy állnak...
Kíváncsi leszek, amikor a 60. edzés utáni képeket az első edzés előttiek mellé teszem, milyen változásokat fogok látni .....